2015. márc. 27.

Tragédia más szemszögből *frissítve



Na, hát itt van ez a borzalmas repülőgép szerencsétlenség, kikerülhetetlenül szembesül az ember vele napról napra. Nekem meg több dolog is eszembe jutott erről, már azon túl, hogy most gyűszűnyi a gyomrom, mert a kicsi éppen repülőn ül és hazafelé tart, két nap múlva meg éppen a Lufthansa gépével megy vissza Düsseldorfból Londonba...

A legújabb hírek szerint a fiatal másodpilótát súlyos depresszióval kezelték, ezért szakította meg a pilóta kiképzését annak idején. De aztán gyógyultnak nyilvánították, az esetnek érthetetlen oknál fogva nem volt jelentősége a továbbiakban, úgyhogy gépre is került. Most pedig meghalt 150 ember. Miatta, az ő döntése miatt.

Ez önmagában egy óriási tragédia, minden családnak megvan a maga fájdalma, és a világ nagy része ezen csámcsog. De van még itt valami, amiről mindenki megfeledkezik, aki tárgyalandó hírnek tartja a másodpilóta vélhető felelősségét a dologban. Márpedig annak a fiúnak a családja. Akiknek ugyanúgy megvan a maguk fájdalma a veszteségük felett és ráadásként még 150 ember halála miatt érzett lelkiismeret furdalás. Hogy lehet ezt épp ésszel túlélni? Ha a tragédia így is történt, mint ahogy sejtik, miért kell ezt megosztani a nagy nyilvánossággal? Ez a szerencsétlen házaspár túl a gyászon, elveszti az egész életét, mindent, amiért küzdött, amit felépített, mert aligha tudnak megmaradni az otthonukban, ahol fotósok és riporterek hada üldözi őket. Mit mondhatnának a fiukról, akit nyilván imádtak, akit védeni szeretnének, még ha nem is lehet. Gyilkosnak bélyegzi őket is egy közösség, aminek eddig aktív és megbecsült tagjai voltak. Hogyan lehet ezek után élni egy kisvárosban, ahol jószerivel mindenki mindenkit ismer? Tehetnek ők a dolgok alakulásáról?

És most skubizom tovább a kölyköt, aki éppen most hagyja el Frankfurtot a flightradar szerint, mert mazoakivagyok ...
*
Nos, a mai hírek szerint a barátnő tudott róla, hogy mentális problémái vannak. Talán (nyilván) a szülők is... tényleg tudhatják ezt a szülők? Ha együtt élnek, akkor elképzelhető, és a hírek szerint együtt (is) éltek. Nyilván felelősséget éreznek most ők is, amiért nem tettek valamit, hogy más irányba tereljék a szerettük életét, akiről tudhatták, hogy nem alkalmas a választott pályája felelősségteljes ellátására. De mindez nem mentesíti a céget, akik most egyszerű kommunikációval beosztottjuk "váratlan" viselkedése fölött sápítoznak. Komolyan nem értem... nem létezik alkalmassági vizsgálat, amely kiszűrje a leghalványabb öngyilkos, vagy akár feltűnésvágy hajlamot?

2015. márc. 21.

Kora reggeli gondolatok ... nyilván azért olyan fényesek :D

Szóval, az jutott eszembe így hajnalok hajnalán... korábban, mint ahogy közlésre került, de nem bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy megosszam veletek is, előre is bocs ... - szóval, az jutott eszembe, hogy ez a fogyókúra mégsem olyan felesleges dolog.
Tudom, hogy életmódváltás nélkül a próbálkozás eleve kudarcra ítéltetett, ha másként nem, hát majd néhány hónap múlva visszaszedett kilók okán, de ...
Mikor máskor ne botoljak olyan facebookos oldalba, mint a Kifőztük, Mindmegette és társaik, ahol remek receptek, ínycsiklandó fotók kínálnak recepteket, nem is kell mondanom: süteményes recepteket. El is mentettem már jó néhányat a szűkösebb időkre XD
Mert ugyan amióta a fiaim kirepültek a családi fészekből, ráadásul tudatosan, egészségesen csipegetnek (két kalóriabomba között, és igaz, serény edzésprogram mellett), senki nem akad a nem túl népes famíliában, aki sütizni szeretne (rajtam kívül), így aztán cukrászmesterségem kimerül a bolti réteslappal való zsonglőrködésben. Még a régen oly kedvelt bögrés sütik vagy muffinok illata sem lengi be mostanában a házat. Hiányzik is, az az igazság, de önmagunkért nem érdemes sütögetnem, a nagyszülők nem nassolnak, a párom pedig beéri egy szelettel... hát hiányzik nekem, hogy a tepsi tartalmával egyedül birkózzam meg?
De...
Ha a Jóisten is úgy akarja, egyszer én is leszek nagymama. És ha az unokáim szülei (jelesül a fiaim és menyeim) nem terjesztik ki rájuk is idejekorán a tudatos és egészséges táplálkozás alapelveit, akkor fogok én is még palacsintahegyeket, sütőben sült fánkot és reggelire tejes pereczsemlét sütni. Szóval, kell az a fogyókúra, hogy legyen honnan újra felfelé törni a kilók világában. Uff... csak ennyit akartam, szép napot mindenkinek!

2015. márc. 9.

Latinovics és Ruttkai

Kaptam egy linket még korán reggel és engedjétek meg nekem, hogy itt megosszam veletek is a tartalmát. Előre bocsátom, Latinovicsot sokszor nem tudtam magamban hova tenni. Hol imádtam a játékát, hol sikítani tudtam volna "túljátszott, maníros" alakításától; de azt mindig is elismertem vele kapcsolatban, hogy vérében volt a szereplésvágy, az önkifejezés képessége. Hogy ez utóbbi egy magánlevélben - mely mostanra közkincs lett - milyen költői képekkel bukott felszínre, engem meglepett. Alessiát nem bűvölte el. Nem vagyunk egyformák, másként hallunk szavakat, hangokat, más emlékeket társítunk hozzájuk, másként hagyjuk hatni őket, és ez így van jól. Azt írja, olvasni ezeket a sorokat kicsit olyan, mintha belesnénk egy nyitott ablakon, bele egyenesen valaki más magánéletének legintimebb pillanataiba. Lehet. Talán azért nem éreztem ezt, mert már egyikük sem él.

Álljon itt a levél és ki-ki maga döntse el, mi és mennyire érinti meg belőle.



"Évának, Amerikába
1975. július

Merre csavaroghatsz drágám, és vajon gondolsz-e ránk, akik nagyon egyedül vagyunk, Bagóval egymásra utaltak, tehetetlen. Álmunk a géped maga után húzta, délutáni kék égen fehér csík.
Egyedül vagyok.
Akárhogy is történt és történik: Hozzád tartozom. Azt hiszem, ez el van végezve. Elvégeztetett.
Szemes a régi. Az emberek idegenek.
Nincs nyaralás. Az emlékek miatt, amik most befednek és ellepnek, a múlás miatt, amit percnyi pontossággal mérek fel és nyugtázok. Múlunk, és nem mulatunk. Az idő múlatja kedvét rajtunk.
Nincs nyaralás Bagó miatt. Ebben a kis fekete testben egy ősi lélek lakhat, annyira követi az ember ritmusait, kedvét, mozdulatait. Nem vitorlázom nyugodtan, ha nem tudom, mi van vele. És tudom is: vár rám. Gondolataiban biztos megakad, merre lehetsz, de Te az utóbbi időben keveset látogattad őt. Engem szokott meg hétköznapnak, Te voltál az ünnep.
Nyaralás nincs. alvás is csak altatóval. nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is így akarhatja.
Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Újraszüljük magunkat. Te is akard. Hogy együtt legyen jó. Ha talán nem is úgy, mint régen.
Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos. Olyan nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet másolni a voltot, mert már mások vagyunk. Tizenöt év. Most vetkőztük le másodszor a bőrünk. levedlettük régi magunk kétszer. Most jó hét év következik. Ha akarjuk. Ha csináljuk.
Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi színeket. A régi szíveink.
Régi szíveinket lemeszelték a kápolna falán. De belerajzolva, téglába vésve most már ott marad, tizenöt év dobogó szíve.
Úszom a vízben: a múlt fájdalmas simogatása. Kék könnyek tava. Benne a mi szerelmünk, a mi könnyeink is. Benne a régi szép sudár árbocok, a régi vitorlák tükörképe. Kagylók a nyakadról. A víz csillogása szíved csillogása. A szél hártyája a vízen: kezed nyoma. Lúdbőrzik a víz, mint a bőr. Mindenütt a mi tükörképünk. Mint a lidérc kóvályog a vízben, víz felett, a balatoni égen. A móló köveiben. Az utakon. A nádzizegésben. Szerelmünk itt jár, itt kísért, itt időz, igéz. Hordja ki a homokra a hullám szerelmünk szikrázó kavicsait. Nyomunk kereszt alakban a homokban.
Ha a múltamra emlékszem, Te is öleled az életemet, belefonódtál, rám szőtted életed hálóját, beleszőtted a hitbe a szerelem fonalát!
Merre vagy? Hiányzol. Rettenetesen hiányzol.
Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás, a betegség éltetett tovább. A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. Kell, hogy kelljünk egymásnak. Hát kicsit kellessük magunk egymásnak.
Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet. Éljük egymásnak a napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb szerelem. Költözzünk vissza egymásba.
Fáj a hiányod.
Úgy hiszem, szárny verdesve, topogva, ágaskodva, szeretlek. Ha még vagy. Ha neked ez elég. Ha Te is így akarod.
Ha van még idő.

Zoltán"

2015. márc. 5.

*Boldog*

Néha ennyi is elég a boldogsághoz: 42-es farmer lötyög a régi feszes 44-es után (és most senki ne jöjjön azzal, hogy más számozás! :P  XDD)