2017 képekben ... és szóképekben

Tavaly egész sorozatot szenteltem az elmúlt év történéseinek és az azokhoz kapcsolódó képeknek. Az idén rövid leszek és velős. 

Készítettem egy videót, amely a szilveszteri matracpartytól tart a decemberi Golden-karácsonyig. Előbbiről annyit, hogy a kisebbik fiam új matracot kapott és a régit szilveszter éjjelén befogtuk a szőrös gyerkőcökkel és ott összebújva tévéztünk, szundikáltunk, pezsgőztünk és virsliztünk. Senki nem panaszkodott. A tűzijáték szerencsére ezeket a kemény legényeket nem zavarja. Jó kis buli volt.

Utóbbi pedig egy Facebook-oldalon szervezett karácsonyi ajándékozási játék volt. Már ez is hagyomány.

A második képtől sok látszólag azonos kép következik, de ez csalóka hatás. Ugyanis egész évben sokszor ugyanoda mentünk vissza, a Hármashatárhegyre kirándulni, a Hajógyári szigetre, a tatai Öreg-tóhoz, a tihanyi Belső-tóhoz, és persze nagyon sokszor a balatoni nyaralóba. Mivel a srácokat nem szívesen hagynánk másra, nekünk ezek a hosszú hétvégék adták a nyaralást. Már évek óta bevált gyakorlat. Egy-két kirándulás is belefért, Nyíregyháza, Veszprém, Pécs, Fehérvárcsurgó, Debrecen. És az Esküvő. Itthon és Szingapúrban. Még nekünk szülőknek is egy életre szóló élmény. Csavarogtam a barátnőmmel, így tudom, hogy a közelben van Zoltán-tó és Vöröskő-szikla. Biatorbágyon rendszeresen megfordultam, mert van ott egy Caffé Frizzo... nem, nem amiatt, hanem Erika miatt. Akinek sikerült, ami nekem az idén nem. De örülök az örömének, mert a Roba di Tibero nagyon jó könyv, méltó utódja az Un ombrának.

Ha már könyv. Az idén nem voltam igazán sikeres. Ugyan a szerelmesek napjára még megjelent egy könyvem, de a pályázatokon elvéreztem, és megroggyant a lelkesedésem. De nem baj! Visszatértem az alapokhoz, újraindítottam az olvasós blogot. Aztán ha a sebeim nyalogatásával felhagyok végre, talán újra próbálkozom majd.

Az idén én képviseltem a családot az egészségügyi intézményekben. Nem nagyon akartam én ezt, de hát ki akarja. Ahogy a zárójelentés átadásakor mondták: Tessék sokkal többet inni, és sokkal kevesebbet idegeskedni! Úgyhogy ha fogadkozásokat nem is teszek a jövő évre vonatkozóan, ezt azért igyekszem megfogadni. 

Kutyás család vagyunk, Colin és Jack hétköznapjairól árulkodnak a fotók. És az idén még bővült is a négylábúak csapata Carlosszal, a francia bulldoggal, aki a nagyfiam kutyusa, én csak az unokánkként szoktam emlegetni. A képeket válogatva rá kellett jönnöm, hogy emészthetetlen mennyiségben fotózom őket, de legyen a mentségem, hogy a nagy számok törvénye alapján így sikerül egy-két igazán jó képet is elkövetnem. 

A balatoni nyaraló pedig – még számomra is meglepő módon – egyre kedvesebb, ahogy múlnak felettünk az évek. Volt olyan időszak, amikor a hajam egyenesedett ki, amikor újra arra vettük az irányt, mostanában legszívesebben oda is költöznék. A múló idő teszi? Nem tudom. Lehet, csak egyszerűen vágyom a kertkapcsolatos lakásra, mert itthon a társasházban nem tudunk élni a kert adta örömökkel. 

Mindjárt itt a karácsony. A menü nagyjából kitalálva, a hozzávalók már a mélyhűtőben. A fa kedves ajándékként már csak a díszítésre vár. Ha igaz, sikerült a családot meggyőzni, hogy nem kellenek a kínlódva beszerzett ajándékok a fa alá. Inkább örüljünk annak, hogy még mindig együtt lehetünk! Nem leszünk együtt mindannyian, ez azért kicsit lelombozza a nagy ünnepi hangulatot, de a fiatalok most igazoltan távol, nászúton vannak a világ másik, naposabbik végén. Sok boldogságot nekik! Sok boldogságot mindannyiunknak!